2013. március 21., csütörtök

"Most akko jártak a Húúúdon vagy se? Döncsük má el!"

A Mazohizmus, nem, nem is... a Szadomazo fogalmát is kimerítem, amikor ezt a posztot bejegyeztem,  de be kellett jegyeznem mert ez valóban az üldözési mánia fogalmát is kimeríti nem nálam hanem AL és társainál,,,hiába na, valamiből meg kell élniük, és míg ilyen marhaságokra van igény, ők szépen meg is  élnek belőle. (Nagy gratulációm fejezem ki a pártolóknak!!! Hajrá hajrá) Szánalmas, az emberiség legnagyobb kalandjára tett, rendkívül erőltetett, megmosolyogtató próbálkozások őszintén mosolyt csaltak arcomra, ugyanakkor elkeserítőleg hatottak, jól látni, ahogy a szakértő uraságoknak gőze, de annyi fogalmuk sincs arról, miről is beszélnek amikor például azt ecsetelgetik lentebb, hogy "az árnyékok mily furák a talajon, nem párhuzamosak!"
Erre az a lehelletkönnyed válaszom hogy; MIÉRT? MIT GONDOLTAK??? HOGY A HOLD TALAJA BILLIÁRDASZTAL LAPOSSÁGÚ???? 


Felhívom az olvasók szíves figyelmét, hogy az alábbiakban NEM A SAJÁT szövegemet fogják olvasni a türkíz képeken, hanem AL oldalának kivágatait, és azok teljes szövegét, mellyeket magam cáfolok meg, és vílágítok rá a képtelenségekre. No akkor lássuk íme egy-két szösszenet a nagy szakértőuraságtól, Arany Lászlótól: (ahhhh)

Az elsőt elolvasva, azt hittem valami rém gyenge poén, de nem az!!! Íme:
(Külön hátborzongató, hogy a cikk írója halálosan komolyan gondolja amit állít, klikk a képre mert csak úgy "élvezetesek")





Ez pedig az én cáfolatom, önök is látják a sisak vissazverődésein a fentebb
emlegetett "fákat, növényzetet, madárfészket"???? 
A szöveg írója mi a jó fenéről beszél????? Tudja valaki????

Ez a fotó már akkor is a NASA archívumát ékesítette, 
amikor nem volt internet, és nem tették közszemlére,
csak hát ugye, a fentebbi képecske rém gyenge minőség, ez pedig itt kiváló..
és a szakértő úrasssszág, önmagát kiröhögtetve bizton állítja amit állít...




Huh, de menjünk is tovább, az a fránya zászló a Holdon, jajj azzal mindig baj van! :DDDD

"nyilvánavalóan utólag került a képre, ráfestették" Hát hogynemár!!!!


Klikk a képre, és jól tessék megnézni;
 nagyon is eredeti zászló, nagyon is igazi árnyékkal.
Jajj Aranyi úr és bandája má, tessék figyelmesebb lenni legközelebb!
Ki hát itt a szánalmas kéremszépen?????????






Az alábbi okfejtés, szerintem halálosan erőltetett dolog, ismerik ugye a viccet a nyuszikával?
Ha van sapka az a baj, ha nincs, akkor az.


Azt kérdi a cikk írója; "Miért nem fényképezett Armstrong kissé balra,
hogy a hajtómű ne fedje ki a felszín egy részét?
 És miért nem jelenik meg a többi képen, ha ennyire kiemelkedő?
És sokkal élesebbnek kellene lennie ha amaz hajtómű...

Nos én nem tudom a cikk írója fényképezett-e valaha, én erősen kétlem, de rettentően egyszerű mindkét válaszom; Egyrészt, Armstrongnak akkor éppen így volt kényelmes a testhelyzete hogy fényképezze azt a területét a Holdnak, nem volt oly nagy tét, hiszen sok  fotó van erről a területről, a másik pedig, a "DEFÓKUSZÁLÁS"sal magyarázható...az élesség a végtelenbe volt állítva, nem méterekre az űrhajósoktól. Add fel Laci!!!! Ez nem a te asztalod!!! Ily béna érvekkel semmire nem mész!!!!!




A következő téma, kissé hosszabb lesz, merthogy Aranyi úrnak és bandájának a holdi horizonttal akadt problémája, no hát akkor nézzük is: Az Apollo 13 kudraca után, jöttek a komolyabb terepviszonyú küldetések;14, 15,16,17.  Őket mind hegyes környezethez küldték. Aranyiéknak nem tetszik valami az Apolló 15 és 17 horizontjaival, jajj na, lássuk:



A különféle nézetű holdi horizontokat úgy ollózták össze szerinte,
amik ezen a képen jelen vannak, azokat felhasználták a 17-es utazáshoz is.
SZÁNALMAS gondolat Laci!!!!!




Nézzük a fentebbi képet, a nagy és kissebb holdi dombocska 
pontosan melyik is Irwin űrhajós mögött:








Máskor meg egy magányosnak ható szikla szálka szemében:

A kép közepétől kissé balra, a horizonton a 
"Hill 305" egy magasabb csúcsa látható, az is kivehető,
ahogy jóval alacsonyabb vonulata végig felfedezhető
pont úgy ahogy ezen a képen látszik:



és a szörnyen rejtélyes  fotón bejelölgetve:






Aranyi László és bandája szerint, unalmas hogy mindenhol feltűnik ugyanaz a dombocska!
(Nem meglepő Laci! Körben, a horizonton, 
egy völgyben landoltak, elzárva a távolabbi kilátást, mi azzal a baj???)



Azt kérdi: "hova lett a leszálló egység??
Megmondom! Messze elautóztak tőle!!!
"A NASA folyamatosan ugyanazt a hátteret használta"
"Apró fényes domb mindenhol feltűnik"



"Ugyanaz a háttér!!! IGEN! MERT  UGYANAZ a helyszín,
ez onnan is tudható, hogy a kis dombocska mintegy
megnyitva  a hátteret, betekintést nyújt a mögötte
lévő más terepviszonyoknak! Mivel arrébb utaztak
ez természetes jelenség.


Akárhova is autóztak el az űrhajósok a völgyben, mindig ráláttak a két-három 
"kérdéses" dombra, csak egymáshoz képest csúsztak el LÁTSZÓLAG a hegyoldalban...
Kis dombocskák pirossal, és a rálátások pozíciói.





 Aranyinak és társainak az árnyakkal is baja van...





Be kell látni, hogy egy hepehupás talajon, SOHASEM keletkezik egyenes árnyék!!!
A rajzolt nyílak is azt éreztetik, hogy mily terepviszonyok uralkodnak égi
kísérőnk minden egyes négyzetméterén.


Egyenlőre most ezzel zárom soraimat, fűűű de elfáradtam bele......... :D